Sikeresen végeztél a tanfolyammal. Megszerezted az elméleti és gyakorlati tudást is. Gyakoroltál otthon, önállóan is, ezzel fejlesztve rutinod. Rendelkezel a szükséges gyakorlattal, hogy kamatoztathasd a tudásod. Oké, de most mégis mihez kezdj? Hogyan tovább? Ezekre a kérdésekre szeretnénk választ adni az elkövetkezendő sorokban.
A magyarországi kilátások, lehetőségek
Már az elején szeretnélek megnyugtatni: ma Magyarországon óriási a kereslet informatikusok, programozók és egyéb, számítástechnikai ismeretekkel rendelkező munkavállalók, például grafikusok, számítógépszerelők, hálózati szakemberek iránt. Ráadásul számos munkáltatónál plusz pontot jelenthet az Excel, Word vagy a PowerPoint ismerete. Különböző források szerint akár több tízezer szakembert is képes lenne munkával ellátni a piac, szóval nyugi, több mint valószínű, hogy rövid időn belül el tudsz majd helyezkedni a munka világában.
Alapvetően két utat vázolnánk fel a frissen végzett hallgatóknak.
-
Alkalmazott
Nos, ezt szerintem nem nagyon szükséges túl magyarázni. Fejedben a tudással és kezedben a frissített önéletrajzoddal jelentkezel a számodra ideális állásokra. Miután felvettek beilleszkedsz és kamatoztatod a tanfolyam során megszerzett új képességeidet. Igen ám, de ennek is megvannak a maga előnyei és hátrányai. Mindenképpen kiemelnénk, hogy az egyik legnagyobb előnye annak, ha valaki alkalmazott az, hogy stabil és biztos megélhetést kínál a munkahely. Hátránynak viszont azt lehetne megemlíteni, hogy sok munkahely korlátoz és például nem engedélyezik az otthonról történő munkavégzést, holott számos kutatás bizonyítja, hogy hatékonyabban végzik a munkájukat azok, akik számára ez a lehetőség nyitott. Mindenesetre ez szokott lenni az egyik leggyakrabban választott út, egy friss bizonyítvánnyal a kezükben álló hallgatóknak. Most, hogy tudjuk a többség mit választ, nézzük meg a kevésbé gyakori útvonalat.
-
Vállalkozó
Igen jól látod. Nem véletlenül mondtam, hogy erre az útra kevesebben lépnek rá. Sokak talán azért, mert itt nincs a kezdetektől garantálva a biztos, stabil megélhetés. Hiába van a kezedben egy értékes szaktudás, ha egyedül szeretnél vállalkozni, egy sor újabb ismeretet kell beszerezni a nagyvilágból. Marketing, értékesítés, tárgyalástechnika. Ez csupán három olyan terület, amelybe pluszban bele kell tanulnod, hogy el tudd indítani a saját sikeres vállalkozásod. Húha, jó sok extrának tűnik, akkor mégis minek választanám ezt az utat? Nos azért, mert a belefektetett munka meghozza a gyümölcsét. Való igaz, hogy többet kell tanulnod, dolgoznod, viszont a bevételek, amikre majd számíthatsz, jóval magasabbak, mint egy alkalmazottként elérhető fizetés, nem is beszélve a saját időbeosztásról és arról, hogy a saját főnököd lehetsz.
A következő lépések
Azt, hogy melyik útra lépsz neked kell eldöntened. Amennyiben alapos mérlegelés után úgy érzed, hogy szükséged van még némi extra tudásra, nézz szét weboldalunkon, és válaszd a számodra ideális képzést. Ami mindenképpen fontos, az az, hogy minőségi, valós tudással vágj neki az új célod elérésének. Semmiképp ne állíts be úgy egy állásinterjúra, hogy a követelmények felével nem vagy tisztában. Az sem baj, ha felkészülsz a tipikus állásinterjú kérdésekre és akár egy tükör előtt gyakorolsz helytállni a lehetséges szituációkban. Lehet, hogy viccesen hangzik, ugyanakkor mégis nagyon sokat számíthat, ha éles helyzetbe kerülsz. Abban az esetben, ha úgy döntesz, hogy a saját magad ura szeretnél lenni, és belevágsz egy saját vállalkozás felépítésébe, szintén fontos, hogy stabil tudással rendelkezz, mivel ez az alapja egy sikeres vállalkozásnak.
Összefoglalva, egy tanfolyam elvégzése rengeteg új lehetőséget nyit meg előtted, legyen szó akár egy új munkahelyről alkalmazottként, vagy akár egy új életről egyéni vállalkozóként. Egy számítástechnikai készség bármilyen önéletrajzban jól mutat és előnyt nyújthat más jelentkezőkkel szemben számos munkaterület betöltésénél. Ami a legfontosabb, az az, hogy a tudásba pénzt fektetni mindig egy megtérülő döntés!
Amennyiben szeretnél új és értékes ismeretekre szert tenni, nézz fel weboldalunkra és jelentkezz online minőségi képzéseink valamelyikére!