Azure tanfolyam

Alapozó tanfolyamunk célja, hogy a résztvevőket bevezessük a Microsoft Azure alapvető használatába, megismerkedjenek az alapvető fogalmakkal, funkciókkal, lehetőségekkel, képesek legyenek Azure erőforrásokat létrehozni és kezelni, valamint alkalmazásokat futtatni az Azure felhőben és mindezeknek a költségkalkulációját előkalkulálni.

A Microsoft Azure a világ egyik legismertebb felhőszolgáltatása, mely népszerűségét annak köszönheti, hogy a legtöbb Microsoft szolgáltatás és termék alapértelmezetten integrálásra került benne, így a már lokálisan, vagy felhőn kívül működő Microsoft alapú (és ma már más rendszereken alapuló) rendszerek könnyen költöztethetők, átvihetők felhőszolgáltatásba. 2008-as megjelenését követően igen gyorsan fejlődött és mind a mai napig folyamatos rendszerintegrációkat, API-kat és technológiákat fejlesztenek rá tömegével, hogy minden, ami eddig lokálisan volt csak lehetséges azt a jövőben felhőszolgáltatásokon keresztül is meg lehessen oldani.

A képzés díja

182.880 Ft Központi elérhetőségeink:
1139 Budapest
Frangepán utca 3.
Telefon: 06-70-604-2060
E-mail:
 

Azure tanfolyam időpontjai

A tanfolyamokat indítani a fentebb kiírt tervezett időpontokban megfelelő létszám esetén tudjuk, ennek hiányában a tervezett kezdési időpontot későbbi kezdésre módosítjuk.

4.9 Kiváló 407 vélemény
Így zajlik online előadásunk Segítünk az indulásban!

Így zajlik online előadásunk

A tantermi oktatásnak megfelelően tanulhatsz az élő online közvetítésekkel. Kényelmesen otthonról, vagy akár utazás közben is.

Segítünk az indulásban!

Kattints ide az online oktatás megkezdéséhez szükséges útmutatóhoz. Tanulmányozd át miként csatlakozhatsz könnyedén oldalunkról ingyen letölthető program segítségével.

Azure tanfolyam alapadatai

  • Képzés pontos megnevezése: Azure tanfolyam
  • Tanfolyam végét igazoló dokumentum: tanúsítvány
  • Tanfolyam helyszíne: Online, vagy 1139 Budapest, Frangepán utca 3.

Azure tanfolyam megkezdésének feltételei

  • Iskolai végzettség: nem feltétel
  • Szükséges előismeretek: Operációs rendszer kezelése alapszinten (Windows 10 vagy 11 Server, Linux Server), valamint IP címzés ismerete

Kártyás fizetési módok

  • MasterCard, Maestro
  • Visa, Visa Electron
  • Union Pay
  • V Pay
  • OTP Bank

 

Részletfizetés

A tanfolyam képzési díja fizethető egy összegben, két részletben vagy havi KAMATMENTES részletekben is, amennyiben a képzési idő meghaladja az 1 hónapot.

Ezt a lehetőséget minden résztvevőnek biztosítjuk.

Kedvezményeink

  • RUANDER KLUB kedvezmény – 10%
  • Álláskereső kedvezmény – 10%
  • Diákkedvezmény – 10%
  • Kismama kedvezmény – 10%



Részletek >

Azure tanfolyam címszavakban

  • Felhő
  • Felhőszolgáltatás
  • Azure
  • Aure Portal
  • Virtuális gép
  • Azure Active Directory (AAD)
  • Azure Multi-Factor Authentication (MFA)
  • Azure Költségkezelés
  • Azure Advisor és Cost Management

Mire leszel képes?

A tanfolyamnak köszönhetően megismered:

  • az alapvető Azure beállításokat
  • hogyan kell virtuális gépeket létrehozni a felhőben
  • az erőforrások kezelését Azure-ban
  • hogyan kell alapvető költségeket számolni a felhőszolgáltatásra

Kinek ajánljuk?

Azure tanfolyamunkat neked ajánljuk, ha:

  • érdekelnek a felhőszolgáltatások
  • érdekel hogyan lehet a lokális rendszereket felhőbe beemelni
  • szeretnéd tudni, hogy lehet számítógépes rendszereket kialakítani virtuálisan

Azure tanfolyam részletes tematika

Bevezetés az Azure-ba

  • Az Azure felhőszolgáltatások bemutatása
    • Mi az a felhőszolgáltatás?
    • Az Azure felhőszolgáltatásainak típusai, felépítése
    • Az Azure felhőszolgáltatásainak előnyei és hátrányai
      • Rugalmasság
      • Skalálhatóság
      • Hatékonyság
      • Biztonság

Azure Alapok

    • Azure fiók létrehozása és regisztráció
    • Azure Portal használata és navigáció
    • Azure szolgáltatások és kategóriák áttekintése

Azure erőforrások létrehozása és kezelése

  • Virtuális gépek létrehozása és kezelése
    • Virtuális gépek típusai
    • Virtuális gépek létrehozása
    • Virtuális gépek konfigurálása
    • Virtuális gépek kezelése
  • Tárolók létrehozása és kezelése
    • Tároló típusai
    • Tárolók létrehozása
    • Tárolók konfigurálása
    • Tárolók kezelése
  • Hálózatok létrehozása és kezelése
    • Hálózat típusai
    • Hálózatok létrehozása
    • Hálózatok konfigurálása
    • Hálózatok kezelése

Biztonság és hitelesítés

  • Biztonsági fogalmak
    • Azure Security Center és Key Vault használata
    • Audit logok és monitorozás az Azure-ban
    • Azure Policy és Blueprints bevezetése
  • Azure biztonsági és hitelesítési szolgáltatások alapjai
    • Azure Active Directory (AAD) alapelvei
    • Felhasználók és csoportok kezelése az AAD-ban
  • Azure Multi-Factor Authentication (MFA)
    • Hozzáféréskezelés Azure Role-Based Access Control (RBAC) segítségével
  • Azure szolgáltatások automatikus felügyelete
    • Azure felügyeleti szolgáltatások
    • Azure felügyeleti szolgáltatások használata
    • Azure Monitor
    • Azure Log Analytics

Alkalmazások futtatása az Azure-ban

  • Webalkalmazások futtatása az Azure-ban
    • Webalkalmazások típusai
    • Webalkalmazások futtatása az Azure-ban
    • Webalkalmazások konfigurálása az Azure-ban
  • Adatbázisok futtatása az Azure-ban (esetleg)
    • Adatbázis típusai
    • Adatbázisok futtatása az Azure-ban
    • Adatbázisok konfigurálása az Azure-ban

Azure Költségkezelés

    • Azure költségstruktúrája
    • Költségkezelési eszközök és ajánlások
    • Azure Advisor és Cost Management használata

Neked ajánljuk még

Miért gyere hozzánk

Résztvevői elégedettség mellett további 3 érv szól mellettünk

Rugalmas ügyfélszolgálat

Rugalmas ügyfélszolgálat

Munkatársaink készséggel támogatnak, hogy a legjobb döntést hozhasd meg. Az igényeidre és céljaidra legmegfelelőbb képzést fogjuk csak javasolni számodra. Képzéseink között számos egymásra épülés segíti, hogy a kezdeti tudásodnak megfelelő lépcsőről indulva juss a csúcsra.

Napi tevékenység mellett is

Napi tevékenység mellett is

Időpontjaink szervezésénél figyelembe vesszük, hogy képzéseink munka vagy iskolai tevékenység mellett is elvégezhetőek legyenek hétköznapi és hétvégi időbeosztás szerint. A tantermi képzések mellett az online szervezés is nagy segítségedre lehet, hogy megspórold az utazással járó időt és fáradtságot.

Prémium képzések neked

Prémium képzések neked

Gyakorlatorientált képzéseink keretében igyekszünk az optimális óraszámok mellett a maximumot nyújtani neked úgy, hogy pénztárcabarát legyen számodra. Részlefizetési konstrukciókkal, képzési hitel lehetőséggel és igénybe vehető kedvezményekkel támogatunk céljaid elérésében.

Tantermi képzés előnyei Online képzés előnyei

Tantermi képzés előnyei

A hagyományosan megszokott módon iskolánkban megtartott órákon vehetsz részt. A képzés ideje alatt személyesen tudsz kérdezni a képzésen résztvevő oktatótól. Ennek a képzési formának akkor van előnye számodra, ha jobban bízol a személyes előadás varázsában és a kölcsönös kommunikáció közvetlenebb formájában. Az oktatóterem atmoszférája jobban ráhangolhat az előadásra fókuszálni.

Online képzés előnyei

A tantermi képzésekkel ellentétben az oktatás online kapcsolat segítségével zajlik, de azonos módon valós időben. Tehát az online képzés keretében élő közvetítésben veszel részt, ahol lehetőséged van kérdezni az oktatótól. Nagy előnye ennek a képzési lehetőségnek, hogy megspórolhatod vele az időigényes közlekedést, illetve a saját otthonod kényelmét élvezheted az órák alatt.

Elmesélem, hogy miért jó nálunk tanulni

Türelmes, szakképzett oktatók

Türelmes, szakképzett oktatók

Folyamatosan figyelemmel kísérjük a képzésen résztvevőink igényeit és a munkaerőpiac folyamatosan változó elvárásait. Ennek köszönhetően oktatóink számára is megadjuk a támogatást, hogy számodra is a legtöbbet nyújthassák.

Innovatív oktatás

Innovatív oktatás

A jelenlegi oktatási platformok komoly átalakuláson mentek át az elmúlt években. Büszkén kijelenthetjük, hogy mind a tantermi, mind az online oktatásban nyújtott minőségünk a legkorszerűbb szemléletek és igények mentén fejlődik.

Profi eszközök

Profi eszközök

Átadható tudásunk mellett a technikai eszközök használatában is megteszünk mindent, hogy profi minőséget biztosítsuk számodra és képzéseinken való részvételed problémamentes és élvezetes legyen.

Foglalj helyet nálunk

Képzéseinket modern és kényelmes környezetben élvezheted.

Gyakori kérdések a tanfolyammal kapcsolatban

Meddig lehet jelentkezni az adott tanfolyami időpontra?

Az indulás előtt legkésőbb 1 héttel várjuk a jelentkezéseket. De ha sikerült eldöntened, hogy szeretnél részt venni a képzésen, akkor célszerű minél hamarabb leadni a jelentkezésed, mert előfordulhat, hogy betelik a csoport létszáma.

Van lehetőség részletfizetésre?

Természetesen van lehetőség részletfizetésre. A mértéke az időbeosztástól függ. 1 hónapnál hosszabb tanfolyamoknál havi kamatmentes részletfizetésre van lehetőség.

Hogyan kell fizetni a részleteket?

A havi részleteket minden hónap végig kell befizetni. Ezt megteheted az ügyfélszolgálatunkon készpénzben vagy bankkártyával, de ha szeretnéd, akkor választhatod az átutalást is.

Mi történik, ha nem tudok részt venni egy órán? Hogyan tudom pótolni?

Amennyiben van más futó tanfolyamunk, akkor ott pótolhatod, vagy az oktató elküldi mit vettek azon a napon, amikor nem voltál.

Kapunk-e jegyzetet, tankönyvet?

Elektronikusan letölthető jegyzeteket fogsz kapni. Ehhez a hozzáférést az első oktatási napon kapod meg. A jegyzetek díja benne van a képzés díjában.

Mennyire gyakorlatias a képzés?

Gyakorlatorientált képzéseket tartunk, így könnyen el tudod sajátítani az ismereteket. Otthoni gyakorlás is ajánlott.

Itt vagyunk

Az Árpád híd közelében vagyunk. Itt áll meg a 3-as metró, az 1-es villamos, illetve az alábbi buszok is: 26-os, 32-es, 34-es, 106-os. Az utcán parkolásra is van lehetőség, melynek a díja 450 Ft/óra.