Élő-Online Oktatás

Oktatóközpontunk számos tanfolyama elérhető online oktatási formában is – így legyél bárhol a képzési alkalmaid során, óráidat akár az otthonod kényelméből követheted!

Online képzési módszerünk kialakítása során elsődleges szempontunk volt, hogy a tantermi képzéssel megegyező, teljes értékű tanfolyamokon vehess részt - melyeken ugyanolyan jól követhetsz, láthatsz és hallhatsz mindent, mintha személyesen velünk lennél.

Hogyan is zajlik az élő-online oktatás Ruander-módra?

Oktatóink és a csoport résztvevői ennél a képzési formánál is élőben jelen vannak, a megadott oktatási időben. Az oktató az online képzés kívánalmainak megfelelő eszközökkel és módon tartja előadásait – tehát NEM tantermi órát látsz kamerán keresztül -, képernyőjét megosztva prezentál és mutatja be a gyakorlati folyamatokat. Az órák – a személyes részvételhez hasonlóan – interaktívak, felteheted kérdéseidet, sőt: chat felületen keresztül is elérheted az oktatódat.

És még egy kicsit „megbolondítottuk” a folyamatot: élő-online képzésen való részvétel esetén a képzési alkalmak a csoport résztvevői számára visszanézhetőek a tanfolyam teljes ideje alatt!

  • teljes értékű, minőségi képzés
  • valós idejű oktatói és résztvevői jelenlét
  • online felületre fejlesztett oktatási módszer
  • interaktív órák
  • visszanézhető előadások

Hogyan is zajlik az GoToMeeting – az élő-online oktatási felület

Online előadásaink a GoToMeeting program segítségével valósulnak meg, a szoftvert díjmentesen használhatod asztali számítógépről, laptopról, tabletről vagy akár okostelefonról is. A program használatának részletes útmutatóját – platformspecifikusan – az alábbiakban töltheted le:









FONTOS: Alapesetben nem látjuk a résztvevők képernyőjét. De az esetleges, saját elhatározásból létrejövő megosztások miatt kérjük, hogy a képzések idejére mindennemű privát tartalmat zárj be számítógépeden az online oktatás megkezdésekor.

Hogyan is zajlik az pCloud – az előadások tárhelye

A csoportod előadásait a pCloud felhőszolgáltatón keresztül nézheted vissza, melynek használati útmutatóját az alábbiakban érheted el:

További információk: Felmerülő kérdések esetén tekintsd meg rövid információs blokkunkat (GY.I.K.), amennyiben pedig olyan problémába ütközöl, melyre nem találsz megfelelő választ, kérlek írj egy emailt az címre.

Szünet lesz-e az oktatás közben?

Igen. Ahogy a rendes oktatások során is lenni szokott, az oktatók tartanak szünetet. Ezekről az óra elején és közben az oktató tájékoztatni fog.

Láthatja-e a tanár az én kamerám képét?

Amennyiben megkér és beleegyezel, igen. Ez abban az esetben jöhet jól, ha például egy feladatnál elakadtál és az oktató segítségét kéred. FONTOS! Lehetőséged van olyan beállításra, amely során kizárólag az adott programot láthatja az oktató.

Hallhatja-e a tanár vagy bármelyik résztvevő, a körülöttem lévő zajokat?

Amennyiben a mikrofonod aktív, igen. FONTOS! Szeretnénk megkérni, hogy kizárólag akkor kapcsold be a mikrofonod, amikor az oktató kéri, illetve feltétlen szükséges.

Mi van akkor, ha késve tudok bekapcsolódni a képzésbe?

Semmi gond. Ahogy a tantermi képzéseknél, úgy itt is előfordulhat, hogy valaki késve tud csatlakozni az órához.

Mennyire számít bele a hiányzásba, ha nem veszek részt az online oktatási alkalmon?

Ugyanúgy, ahogy a tantermi képzéseknél az órák 80%-án kötelező megjelenni.

Mi történik, ha elmegy az internetem, vagy áramszünet van?

Előfordulhat, hogy a hálózat terhelése miatt elmegy az internet vagy az áram. Ebben az esetben amint lehetőséged van rá csatlakozz vissza az órára. Amennyiben az óra már véget ér az anyagokat videó formátumban kapod meg.

Hogyan tudom a kérdéseimet feltenni?

Szeretnénk azt elkerülni, hogy az online bejelentkezések kapcsán kaotikus helyzet alakuljon ki, ezért kérünk, amennyiben kérdésed merül fel, a chat ablakban jelezd az oktató felé, aki arra alkalmas időben aktívvá teszi mikrofonodat. FONTOS tudni, hogy feltett kérdéseidet és észrevételeidet minden csoportrésztvevő hallani fogja.

Mi történik, ha elakadok?

Semmi gond. Írj üzenetet a chaten keresztül. Az oktató azonnal válaszolni fog kérdésedre, amint lesz rá lehetősége.

Mit érdemes használni: hangszórót vagy fülhallgatót?

A jobb hangminőség érdekében ajánljuk a fül- vagy fejhallgatót. Abban az esetben, amennyiben nem áll rendelkezésre nyugodtan használhatod a beépített hangszóródat.

Kell-e mikrofon?

Nem szükséges. Kérdésedet írásban is felteheted a chaten keresztül.

Hogyan érem el az órán közzétett segédanyagokat?

Az órai anyagokat a pCloud segítségével tudjátok elérni. Az ehhez történő hozzáférést emailen keresztül fogjátok megkapni. A kezeléséhez pedig létrehoztunk egy online kezelési útmutatót.

Milyen programok szükséges az órához?

Az órához a GoToMeeting nevű szoftver szükséges. A telepítéséhez szükséges útmutatót megtalálod ezen az oldalon.

Meddig tart az online oktatási időszak?

Egyelőre pontos időt nem tudunk. Folyamatosan figyelemmel követjük a globális változásokat és amint lehet reagálunk rá. Erről minden résztvevőt emailen keresztül értesítünk.

Hogyan tudom fizetni a képzés díját?

Az online oktatás ideje alatt képzési díjadat, vagy annak részleteit banki átutalással tudod kiegyenlíteni (a készpénzes befizetés a személyes kontaktus elkerülése végett átmenetileg szünetel).

Miért gyere hozzánk

Elmesélem, hogy miért jó nálunk tanulni

  • Türelmes, szakképzett oktatók

    Nem csak az oktatásban nagy tapasztalattal rendelkező tanároktól tanulhatsz, de a szakmájukban kiváló szakemberek is, így naprakész tudással rendelkeznek az adott témakörökben.

  • Innovatív oktatás

    Sok iparágról elmondhatjuk, hogy gyorsan fejlődik, de a leggyorsabban az informatika. A Ruandernél ezért különös figyelmet fordítunk arra, hogy oktatóinktól a lehető legfrissebb, és legmagasabb minőségű tudást sajátíthasd el.

  • Profi eszközök

    Minden egyes tantermünkben modern eszközökkel találkozhatsz, amelyek teljes mértékig megfelelnek a kor követelményeinek. Továbbá a termek légkondicionáltak és minden tanulást segítő eszközzel felszereltek.

Gyakori kérdések a tanfolyammal kapcsolatban

  • Meddig lehet jelentkezni az adott tanfolyami időpontra?

    Az indulás előtt legkésőbb 1 héttel várjuk a jelentkezéseket. De ha sikerült eldöntened, hogy szeretnél részt venni a képzésen, akkor célszerű minél hamarabb leadni a jelentkezésed, mert előfordulhat, hogy betelik a csoport létszáma.

  • Mi történik, ha nem tudok részt venni egy órán? Hogyan tudom pótolni?

    Amennyiben van más futó tanfolyamunk, akkor ott pótolhatod, vagy az oktató elküldi mit vettek azon a napon, amikor nem voltál.

  • Van lehetőség részletfizetésre?

    Természetesen van lehetőség részletfizetésre. A mértéke az időbeosztástól függ. 1 hónapnál hosszabb tanfolyamoknál havi kamatmentes részletfizetésre van lehetőség.

  • Kapunk-e jegyzetet, tankönyvet?

    Elektronikusan letölthető jegyzeteket fogsz kapni. Ehhez a hozzáférést az első oktatási napon kapod meg. A jegyzetek díja benne van a képzés díjában.

  • Hogyan kell fizetni a részleteket?

    A havi részleteket minden hónap végig kell befizetni. Ezt megteheted az ügyfélszolgálatunkon készpénzben vagy bankkártyával, de ha szeretnéd, akkor választhatod az átutalást is.

  • Mennyire gyakorlatias a képzés?

    Gyakorlatorientált képzéseket tartunk, így könnyen el tudod sajátítani az ismereteket. Otthoni gyakorlás is ajánlott.

Itt vagyunk

Az Árpád-híd közelében vagyunk. Itt áll meg a 3-as metró, az 1-es villamos, illetve az alábbi buszok is: 26-os, 32-es, 34-es, 106-os. Az utcán parkolásra is van lehetőség, melynek a díja 265 Ft/óra.

Tanfolyam helyszíne

  • Címünk
    1139 Budapest,
    Frangepán utca 3. (1. emelet)

Ügyfélszolgálat

  • Ügyfélfogadás, beiratkozás
    H-P: 09:00-16:00

Elérhetőségeink