„Amíg a programokat emberek írják, nincs hibátlan program.” Ez a mondás a szoftverfejlesztés egy visszatérő problémáját mutatja be, mely fontossá és nélkülözhetetlenné emelte a szoftvertesztelői munkakört. Bár hibátlan program valóban nem létezik, a hibák számának jelentős csökkentésével a program megfelelően használhatóvá válik, és főként nem a felhasználó szenvedi el az ebből adódó esetleges kellemetlenségeket.
A szoftvertesztelő feladata, hogy megtervezze a hibafeltárás menetét, feltárja a hibákat, szakszerűen dokumentálja az eredményeket és megfelelően továbbítani tudja a fejlesztőknek. Junior szoftvertesztelő tanfolyamunkon e feladatok szakmai hátterét, lehetőségeit és folyamatait ismerheted meg egy olyan átfogó képzés keretében, mely elvégzését követően magabiztosan vetheted bele magad az információtechnológia világának eme hihetetlenül izgalmas területébe!
Jól képzett szoftvertesztelő szakemberekre – a folyamatosan erősödő digitalizáció következtében – egyre nagyobb szükség van a munkaerő-piacon, hiszen a fejlesztések száma egyre nő, a „felhasználói türelem” pedig egyre csökken. Emellett Junior szoftvertesztelő szakképesítésünk sikeres teljesítése esetén képesítő bizonyítvány szerezhető, így nem csak egy változatos és keresett terület szakembere lehetsz, hanem sikeres vizsga esetén államilag elismert képzés bizonyítványával vághatsz bele új szakmádba! Válassz online és tantermi csoportjaink közül.
A tanfolyamokat indítani a fentebb kiírt tervezett időpontokban megfelelő létszám esetén tudjuk, ennek hiányában a tervezett kezdési időpontot későbbi kezdésre módosítjuk.
A tantermi oktatásnak megfelelően tanulhatsz az élő online közvetítésekkel. Kényelmesen otthonról, vagy akár utazás közben is.
Kattints ide az online oktatás megkezdéséhez szükséges útmutatóhoz. Tanulmányozd át miként csatlakozhatsz könnyedén oldalunkról ingyen letölthető program segítségével.
A tanfolyam képzési díja fizethető egy összegben, két részletben vagy havi KAMATMENTES részletekben is, amennyiben a képzési idő meghaladja az 1 hónapot.
Ezt a lehetőséget minden résztvevőnek biztosítjuk.
Az államilag elismert informatikai szakképesítések az elmúlt időszakban nagy változáson mentek keresztül,
Erre a tanfolyamra igénybe veheted az akár 0%-os Képzési Hitelt! A Képzési Hitelről bővebben: ITT olvashatsz. Mi is a frontend fejlesztés?
Erre a tanfolyamra igénybe veheted az akár 0%-os Képzési Hitelt! A Képzési Hitelről bővebben: ITT olvashatsz. Tanulj a legjobbaktól!
1. IKT alapismeretek
A tanfolyamot egy kis hardveres és szoftveres bemelegítéssel kezdjük, hiszen a számítógép kezelése nem egyenértékű annak ismeretével is. A modul keretében azokat a kulcspontokat érintjük, melyek a tesztelés megfelelő levezetéséhez szükségesek.
2. SQL Alapok
Minden nagy szoftverrendszer adatbázisokat használ a benne kezelt adatok tárolására, szűrésére. Az adatbázisok megismerése kulcsfontosságú ahhoz, hogy a teszteket megfelelően végig tudjuk vezetni, hiszen a szoftver adatbázis kapcsolati logikáját is tudnunk kell tesztelni. Mindezek mellett az adatbázisokat saját munkánk megsegítésére is használhatjuk a későbbiekben, hiszen vezethetünk bennük tesztelési naplókat, eredményeket is.
3. Programozás architekturális alapjai
Szoftvertervezőként nem kell értenünk a programozáshoz, azonban a programot felépítő egységeket és az alapvető logikát át kell látnunk. A harmadik modul keretében ezeket tanuljuk meg, hogy a tesztelés során érthetőek legyenek számunkra olyan alapfogalmak, mint például az alprogram, vagy az osztály.
4. Szoftvertechnológia
Miután már megtanultuk hogyan épül fel egy szoftver, melyek az alapvető építőkövei, meg kell ismerkednünk a tervezési és projekt-lebonyolítási logikával. Ez nem csak a fejlesztők feladata, hiszen egy tesztelőnek tisztában kell lennie azzal, hogy a projekt melyik fázisában milyen feladatokat kell elvégeznie – függően az alkalmazott fejlesztési modelltől.
5. Szoftvertesztelés
Elérkeztünk a tanfolyam legizgalmasabb részéhez, magához a szoftverteszteléshez. E modulhoz megérkezve már minden szükséges ismeretünk és tudásunk megvan ahhoz, hogy hatékonyan vágjunk bele képzésünk csúcspontjába, melynek során megismerjük a szoftvertervezés fogalmait, működését, típusait és lehetőségeit!
6. Verziókezelő és projektvezető eszközök
Tanfolyamunk utolsó moduljának kezdetekor már tisztában vagyunk a szoftverprojektek lefutásával, melynek kapcsán látni fogjuk, hogy a mai szoftverek milyen hatalmasak és összetettek. Ennek következménye, hogy a fejlesztők különböző projektvezető és verziókezelő rendszereket használnak annak érdekében, hogy ne vesszenek el a program egyes mérföldkövei, verziói között. A projekt aktív részeseként a tesztelőnek is fontos ismerni ezeket a rendszereket és eligazodni működésükben.
A képzés sikeres teljesítését követően akkreditált vizsgaközpontnál államilag elismert bizonyítvány szerezhető. A vizsgára bocsátás feltétele: a szakmai képzés követelményeinek igazolásáról a képző intézmény által, a felnőttképzési adatszolgáltatási rendszerben kiállított tanúsítvány.
A vizsgafolyamat további részleteivel kapcsolatban keresd oktatásszerveződet!
Írásbeli vizsga
A vizsgatevékenység megnevezése: Szoftvertesztelői ismeretek
A vizsgatevékenység, vagy részeinek leírása: Az írásbeli vizsga kérdéseit a következők szerint kell összeállítani:
Kérdések: 40 db feleletválasztásos tesztkérdés
A kérdések megoszlása:
✦ 3 db tesztkérdés Linux ismeretekből
✦ 3 db tesztkérdés Verziókezelési ismeretekből
✦ 3 db tesztkérdés a szoftverarchitektúra ismereteiből
✦ 3 db tesztkérdés SQL ismeretekből
✦ 28 db tesztkérdés a szoftvertesztelés elméleti ismereteiből
A feleletválasztásos tesztkérdéseket úgy kell kialakítani, hogy egyetlen helyes válaszlehetőség legyen lehetséges.
A vizsgatevékenység végrehajtására rendelkezésre álló időtartam: 90 perc
A vizsgatevékenység aránya a teljes képesítő vizsgán belül: 50%
A vizsgatevékenység értékelésének szempontjai:
Az írásbeli vizsgát a következők szerint kell értékelni: Maximálisan elérhető pontszám/százalék: 100 pont/100%
✦ 3 db tesztkérdés Linux ismeretekből - (3x2,5 pont) 7,5%
✦ 3 db tesztkérdés Verziókezelési ismeretekből - (3x2,5 pont) 7,5%
✦ 3 db tesztkérdés a szoftverarchitektúra ismereteiből - (3x2,5 pont) 7,5%
✦ 3 db tesztkérdés SQL ismeretekből - (3x2,5 pont) 7,5%
✦ 28 db tesztkérdés a szoftvertesztelés elméleti ismereteiből - (28x2,5 pont) 70%
Egyéb értékelési szempontok az írásbeli vizsgaértékeléssel kapcsolatban:
✦ Helyes válasz 2,5 pontot ér, a helytelen válasz 0 pontot ér.
✦ A rossz válasz megjelölésért pontlevonás nem jár.
A vizsgatevékenység akkor eredményes, ha a vizsgázó a megszerezhető összes pontszám legalább 51%-át elérte.
Projektfeladat
A vizsgatevékenység megnevezése: Gyakorlati tesztelési feladatok számítógépen
A vizsgatevékenység, vagy részeinek leírása: A vizsgafeladat 5 db önálló tesztelői feladatból áll.
✦ Statikus tesztelés: A vizsgázó maximum 8-10 oldalas szöveges szoftver specifikációt kap (megfelelő ábrákkal kiegészíthető), amelyben hibák (logikai, szemantikai) vannak elrejtve. A vizsgázó feladata a dokumentum átolvasása, a hibák megtalálása, illetve a hibák dokumentálása az azonosításhoz szükséges mértékben.
✦ Tesztesetek készítése specifikáció alapján: A vizsgázó egy szoftver architektúrájának és 4-5 funkciójának részletes specifikációját kapja meg szöveges leírás formájában (megfelelő ábrákkal kiegészíthető). A vizsgázó feladata, hogy a specifikáció alapján, a funkciók működését tesztelni képes tesztesetek fogalmazzon meg, illetve dokumentálja azokat (szükség esetén a tesztesetek bemeneti adatainak meghatározása is lehetséges kiegészítő feladat).
✦ Tesztesetek készítése struktúra alapján: A vizsgázó egy hipotetikus szoftver vezérlési folyamatának részletét kapja meg folyamatábra (UML aktivitási diagram) és szöveges kiegészítés formájában. A vizsgázó feladata, hogy a folyamatábra alapján megfogalmazza a teszteseteket és meghatározza a tesztesetek bemenő adatait oly módon, hogy azok a kiírásban megadott lefedettségeket megvalósítsák.
✦ Szabványos hibajegy létrehozása: A vizsgázó feladata egy szoftver tesztelése során lefuttatott teszteset és az észlelt, dokumentált anomáliák ismeretében, a szükséges kellékkel ellátott hibajegyezék kiállítása.
✦ SQL lekérdezések készítése: A vizsgázó feladata több SQL lekérdezés megírása szöveges feladatleírás alapján. A vizsgázó az adatbázis sémát, azaz a táblákat, benne az adatokat, valamint ezek szöveges leírását készen kapja. Ezek alapján kell az SQL lekérdezést megírnia.
A vizsgatevékenység végrehajtására rendelkezésre álló időtartam: 180 perc
A vizsgatevékenység aránya a teljes képesítő vizsgán belül: 50%
A vizsgatevékenység értékelésének szempontjai:
Maximálisan elérhető pontszám/százalék: 100 pont/100%
Minden feladat tökéletes megoldásával 20-20 pont szerezhető.
A vizsgafeladatok célja annak megállapítása, hogy a vizsgázó a részére átadott szoftver specifikációkat, leírásokat, folyamatábrákat, összefoglalva a tipikus szoftver dokumentációkat képes értelmezni, azokból kiindulva, arra támaszkodva alkalmazni tudja a szoftver tesztelési technikákat és meg tudja fogalmazni a kívánt teszteseteket, dokumentálni tudja a szoftvertesztelések folyamatát.
A vizsgázót a következő szempontok szerint kell értékelni:
✦ Statikus tesztelés – 20 pont/20% (Az értékelés az elrejtett hibák/megtalált hibák arányában történik.)
✦ Tesztesetek készítése specifikáció alapján – 20 pont/20% (Az értékelés az összes szükséges teszteset/megfogalmazott tesztesetek számának arányában történik.)
✦ Tesztesetek készítése struktúra alapján – 20 pont/20% (Az értékelés a kiírásban megadott lefedettség/a vizsgázó által elért lefedettség arányában történik.)
✦ Szabványos hibajegy létrehozása – 20 pont/20% (Az értékelés az összes hibajegy/a vizsgázó által megfelelően dokumentált hibajegyek számának arányában történik.)
✦ SQL lekérdezések készítése – 20 pont/20% (Az SQL lekérdezéseket úgy kell ellenőrizni, hogy szintaktikailag helyesek-e, valamint az elvárt adatokat adják-e vissza.)
A vizsgatevékenység akkor eredményes, ha a vizsgázó a megszerezhető összes pontszám legalább 51%-át elérte.
Számítógép hardveres felépítése
Az alapvető hardverek működése
Perifériák és azok kezelhetősége
Alapvető matematikai ismeretek
Matematikai logika
Operációs rendszer ismeretek
Virtualizációs technológiák
Adatbázisok történelme, fejlődése
A különböző adatbázismotorok áttekintése, telepítési lehetőségeik, főbb felhasználási területeik
Relációs adatbázisok alapjai
Az SQL nyelv alapjai
Komplexebb lekérdezések
Betekintés a tranzakciós adatbázisok működésébe
Programozás történelme
Programnyelv generációk
Programnyelv fogalma, csoportosíthatósága
Strukturált programozás alapfogalmai
Algoritmusok fogalma / felhasználása
Programozási technikák / paradigmák
Erőforrások és kódbázisok
Konfigurációs állományok
Bevezetés
Történelmi visszatekintés – miért fontos a szoftverek tervezése
Szoftverprojekt elemei
Szoftverprojekt költségei
Szoftver, mint termék előállítása
Projekt modellezési alapok / technikák
Tervezés általános elvei
Tervezés eszközei
Sparx Systems - Enterprise Architect használata
Szoftverdokumentáció
A tesztelés alapjai
Tesztelési technikák
Agilis fejlesztés/tesztelés
Tesztelői szerepkörök, tesztmenedzsment
Teszteszközök és tesztelés a gyakorlatban
Verziókezelés lényege, alapjai
Verziókezelő rendszerek típusai, működése
A Git verziókezelő megismerése
Git alapú verziókezelő rendszerek és szerverek megismerése
SVN megismerése, rövid betekintés
Projektkezelés lényege
A verziókezelés és projektvezetés különbségei és közös pontjai
Microsoft TFS (Team Foundation Services)
Atlassian JIRA
A rendszer alapvető konfigurálása és használata
A szoftvertesztelő szakember legfőbb tevékenysége az üzleti elemzők és szoftverkészítő szakemberek folyamatban lévő fejlesztéseinek vagy kifejlesztett alkalmazásainak, szoftvereinek vizsgálata, ellenőrzött körülmények között végzett kipróbálása, tesztelése. Feladatát annak érdekében végzi, hogy az esetleges szoftverhibák a fejlesztési folyamat lehető legkorábbi fázisában javításra kerülhessenek. A szoftvertesztelő szakember szaktudásával segíti a fejlesztői munka folyamatait is. A szoftvertesztelő szakember terveket készít a teszteléshez, melyekben - az adott szoftver kockázatelemzését követően (a szoftver alkalmazási területe jelentősen befolyásolja a tesztelés mélységét és mértékét) - teszteseteket állít össze, majd a tesztelés során ezeket lefuttatja és az eredményeket elemzi. Az eltérő típusú hibák kiszűrésére megfelelő tesztelési technikákat választ és alkalmazza azokat. Pontosan dokumentálja a teszteléseket, hibalistákat és összefoglaló jelentéseket állít össze, melyeket a javítás támogatására átad a szoftverfejlesztőknek. A szoftvertesztelő szakember tevékenysége és eredményei támogatják a döntéshozatalt, hogy az adott szoftver mikor bocsátható ki, mikor áll készen a felhasználásra.
Résztvevői elégedettség mellett további 3 érv szól mellettünk
Munkatársaink készséggel támogatnak, hogy a legjobb döntést hozhasd meg. Az igényeidre és céljaidra legmegfelelőbb képzést fogjuk csak javasolni számodra. Képzéseink között számos egymásra épülés segíti, hogy a kezdeti tudásodnak megfelelő lépcsőről indulva juss a csúcsra.
Időpontjaink szervezésénél figyelembe vesszük, hogy képzéseink munka vagy iskolai tevékenység mellett is elvégezhetőek legyenek hétköznapi és hétvégi időbeosztás szerint. A tantermi képzések mellett az online szervezés is nagy segítségedre lehet, hogy megspórold az utazással járó időt és fáradtságot.
Gyakorlatorientált képzéseink keretében igyekszünk az optimális óraszámok mellett a maximumot nyújtani neked úgy, hogy pénztárcabarát legyen számodra. Részlefizetési konstrukciókkal, képzési hitel lehetőséggel és igénybe vehető kedvezményekkel támogatunk céljaid elérésében.
Folyamatosan figyelemmel kísérjük a képzésen résztvevőink igényeit és a munkaerőpiac folyamatosan változó elvárásait. Ennek köszönhetően oktatóink számára is megadjuk a támogatást, hogy számodra is a legtöbbet nyújthassák.
A jelenlegi oktatási platformok komoly átalakuláson mentek át az elmúlt években. Büszkén kijelenthetjük, hogy mind a tantermi, mind az online oktatásban nyújtott minőségünk a legkorszerűbb szemléletek és igények mentén fejlődik.
Átadható tudásunk mellett a technikai eszközök használatában is megteszünk mindent, hogy profi minőséget biztosítsuk számodra és képzéseinken való részvételed problémamentes és élvezetes legyen.
Az indulás előtt legkésőbb 1 héttel várjuk a jelentkezéseket. De ha sikerült eldöntened, hogy szeretnél részt venni a képzésen, akkor célszerű minél hamarabb leadni a jelentkezésed, mert előfordulhat, hogy betelik a csoport létszáma.
Természetesen van lehetőség részletfizetésre. A mértéke az időbeosztástól függ. 1 hónapnál hosszabb tanfolyamoknál havi kamatmentes részletfizetésre van lehetőség.
A havi részleteket minden hónap végig kell befizetni. Ezt megteheted az ügyfélszolgálatunkon készpénzben vagy bankkártyával, de ha szeretnéd, akkor választhatod az átutalást is.
Amennyiben van más futó tanfolyamunk, akkor ott pótolhatod, vagy az oktató elküldi mit vettek azon a napon, amikor nem voltál.
Elektronikusan letölthető jegyzeteket fogsz kapni. Ehhez a hozzáférést az első oktatási napon kapod meg. A jegyzetek díja benne van a képzés díjában.
Gyakorlatorientált képzéseket tartunk, így könnyen el tudod sajátítani az ismereteket. Otthoni gyakorlás is ajánlott.
Az Árpád híd közelében vagyunk. Itt áll meg a 3-as metró, az 1-es villamos, illetve az alábbi buszok is: 26-os, 32-es, 34-es, 106-os. Az utcán parkolásra is van lehetőség, melynek a díja 450 Ft/óra.